2015 - Better Call Saul
S01E06 Alpine Shepherd Boy
Visszaemlékezésben láthatjuk, ahogy Mike vonattal Albuquerque-be érkezik Philadelphiából menye, Stacey kérésére. Kiderül, hogy Mike fiát, aki szintén rendőr volt, nemrégiben megölték. Mike-nak lőtt seb van a vállán, amit egy állatorvos varr össze, aki munkát ajánl neki, de egyelőre elutasítja. Visszatérvén 2002-be, Mike-ot beviszik a rendőrségre, ahol Jimmyt hatalmazza meg ügyvédként. Megkéri őt, hogy öntse le az egyik nyomozót kávéval, hogy ellophassa a jegyzetfüzetüket, amibe Jimmy eleinte nem akar belemenni, de aztán mégis megteszi. A füzetből kiderül, hogy a nyomozókat Stacey hívta ide. Találkozásukkor ingerülten közli vele, hogy Mike volt az egyetlen tiszta zsaru. Egy másik visszaemlékezésből láthatjuk is, hogy miért: fia halála miatt érzett bánatában Mike rengeteget járt kocsmába, és egy ilyen este találkozik az egyik helyen Hoffmann és Fenski rendőrökkel, akikkel közli, hogy tudja, hogy ők ölték meg a fiát, azért, mert féltek tőle, hogy eljárna a szája. A két rendőr azt tervezi, hogy Mike-ot is megölik, de ő túljár az eszükön, és végül ő végez mindkettejükkel. Végül Mike könnyek között vallja be Stacey-nek, hogy az ő javaslatára Mike beleállt volna a korrupt üzelmekbe, de a társai, akik látták rajta, hogy hezitál, inkább megölték. themoviedb
-
Plakátok
-
Backdrops
-
Kapcsolódó linkek
-
felirat
-
Filmelőzetesek
Felirat
-
Better Call Saul S01E06 Five-O 720p BRRip DD5.1 x264-PSYPHER HD
Feltöltő
-
15 uploadsSambotota
bronze-member
Minden felirat ettől a felhasználótól
Rate quality of subtitles (0 szavazat)
Fájlinfó
-
-
...egy pillanat...
-
-